A krétai társadalom rétegződése Kr. e. 2000 után érte el azt a szintet, amely nélkülözhetetlen volt az államalkotáshoz szükséges társadalmi erők kialakulásához.
Városközpontú államok jöttek létre, melyeknek központjai a jelentősebb városok lettek (Knósszosz, Mallia, Phaisztosz, Hogia Triada, Palaikasztro, Zakro). Az államok központjaiban kiemelkedő szerepet töltöttek be a paloták, melyeknek pompája jól kifejezte a királyok hatalmát. A krétai paloták száma arra utal, hogy az i. e. 1450 körüli katasztrófák előtt a sziget több független államra oszlott, melyek közül Knósszosznak valószínűleg elsősége volt.
A palotaépítkezés szempontjából beszélnek „régebbi” és „újabb” paloták koráról.
Ezt a palota utáni korszak követi.
A kisebb – nagyobb paloták közül négy kiemelkedő van, melyeket önálló államközpontnak tartanak: Knósszosz, Phaistos, Mallia és Zakro palotája. Valószínűleg a közöttük lévő viszony kiegyensúlyozottnak mondható, hiszen nincs nyoma várfalaknak, vagy erődöknek.
A paloták körüli raktárak, kézműveshelyek bizonyítják a királyok vezető szerepét a termelés irányításában, a távolsági kereskedelemben, a megtermelt javak elosztásában.
Egyes vélemények szerint a krétai királyok mellett senatus, vagy népgyűlés is működött.
Tehát a paloták valószínűleg óriási földbirtokok központjai lehettek, ebből következőleg kellett létezni egy nemesekből és földbirtokosokból álló osztálynak.
A kisebb nagyobb városok, a bennük lévő sokféle ház különböző állapotú polgárokról vallanak. Ők lehettek az értelmiségiek, a mesteremberek, a papok, az írnokok. Egyes elméletek szerint a palotákat szegélyező tág kövezett terek fő szerepe a vásárhely és a cserekereskedelem betöltése volt. A tágas helyiségekben az adóként begyűjtött termékeket tárolhatták.
Ezen társadalmi rétegek mellett valószínűleg megjelent a kereskedőréteg is. Szinte bizonyosnak vehető, hogy a krétai emberek rabszolgákat is tartottak.
A nők szerepe kiemelkedő jelentőségű volt a bronzkori Krétán. Fontos szerepük volt a vallási rítusokban, a szertartásokban. A királynők jelentős rituális feladatot töltöttek be. Ezek alapján merül fel az a vélemény, mely szerint a knósszoszi palotában lévő kőülés nem Minósz trónja volt, hanem Ariadnéé, és a királynő használta a szertartások alatt. A hagyomány alapján viszont arra lehet következtetni, hogy a valódi hatalom a királyok kezében volt, bár lehetőségként felmerül, hogy a trón a királynak a lányával kötött házassága által nőágon öröklődött.
Valószínű, hogy az anyajogú társadalom (matriarchátus) sokáig fennmaradt Krétán. Ez a berendezkedés a primitív társadalmakra volt jellemző, hisz itt nem tulajdonítottak jelentőséget az apa és gyermeke közötti kapcsolatnak, így a gyermek az anyja után kapta a nevét, s az öröklődés női ágon folytatódott.
A falfestményeken megjelenített női alakok ábrázolása is azt feltételezi, hogy Krétán nagy tiszteletben és szabadságban volt részük a nőknek.
A hadviselés volt az a terület, amelyet a férfiak teljes egészében maguknak tudhattak. Feltevések alapján arra lehet következtetni, hogy a krétai nép békés természetű volt, hisz nincs nyoma várfalaknak, erődöknek. Viszont régészeti leletek alapján bizonyos, hogy a közép-minószi kor kezdetén fallal védték a Mallia melletti várost.
Többen feltették a kérdést; hogy történeti eseményt örökít-e meg a fallal körülvett város.
A krétaiak tengeren túli gyarmatvárosai nem békés beszivárgás során jöttek létre.
A korai bronzkorban használt krétai fegyverek között rövid tőrök és kardok is előfordulnak.
A közép-minószi időkben már hosszú kardokat is készítettek. Ezeket a fegyvereket szúrásra tervezték. A késő-minószi korban a kardpengéket megrövidítették, s így létrejöttek az olyan kardok és tőrök, amelyekkel már vágni is lehetett.
A krétaiak hagyományos védőfegyvere a hatalmas pajzs volt, amelyet bikabőrből készítettek, s olyan nagy volt, hogy teljesen eltakart egy embert.
A hagyományos krétai sisak kúp alakú volt, s leggyakrabban fémből készült.
A krétai emberek életében kiemelkedő szerepet töltött be a sport. A vadászat, az ugrás, a futás, a birkózás, a bikajátékok voltak a leggyakorabbiak.
Bizonyított, hogy Kréta és a tengeren túli területek közt élénk volt a kereskedelem. Ezt feltehetően a paloták irányították, de e mellett valószínűleg létezett egy magánkereskedő réteg is. A bronzkori Kréta az akkori élet alapszükségleteit tekintve önellátó volt. Importált viszont például rezet, aranyat, ezüstöt, korundot, spártai bazaltot, vörös márványt, fekete obszcidiánt, egyiptomi ametisztet, lazúrkövet, elefántcsontot, strucctojást és tollat.
Az elefántcsontot leginkább Szíriából hozták be. Eleinte pecsétlő- és amulett készítésre használták, később szoborfaragásra.
A strucctojást és tollat pedig Észak-Afrikából vagy Egyiptomból importálták. A tojásokat italáldozatokhoz edényként használták.
Kész termékeket is szállítottak Krétára, mint gyöngyöket, függőket, vázákat, kőedényeket, pecsétlőket.
A szigetről gyönyörű krétai kerámiavázákat exportáltak. Festett agyagedényeket vittek Ciprusra, Szíriába, Egyiptomba.
A szigetről kivitt export nagy része valószínűleg nyersanyag, élelem, szövet volt. Olívaolajat, babot, gyógyszereket vittek ki.
Ebben a korban a kereskedelem a javak cseréje formájában valósult meg. Így fontos szerepe volt a bronzból készült mérlegtányéroknak, ólomsúlyoknak.
A tengeren a hajók által szállították az árukat. A közönséges tengerjáró hajónak egy árbóca volt, amelyre négyszögletes vitorlát lehetett felhúzni, s lapátjai vagy rögzített evezői voltak. A legtöbb régi csónak és hajó feltehetően kis méretű volt. A bronzkori Krétán épített hajók nagy része harmincméteres vagy még hosszabb lehetett. A közép-minószi kor vége felé már építettek vágósarkantyús hajókat is.
A sziget belsejében teherhordó állatok által oldották meg a kereskedelmet. A nagyon nehezen közlekedhető út miatt kerekes járműveket csak néhol tudtak használni. Teherhordásra ökröket is igénybe vettek. Súlyosabb tárgyak szállításánál a teherhordók segítségét is igénybe vették. A nehéz dolgot hosszú rúdra akasztották és az emberek a rúd két végét megemelték.
Valószínű, hogy Krétán elég korán megjelentek a kerekes járművek, melyeket ökrök vontattak.
A szigetre a 2. évezred kezdete előtt vihették be a lovat. Az állatot elsősorban könnyű küllős kerekű kocsik elé fogva, igásállatnak használták. Ezáltal ki lehetett használni a ló gyorsaságát. A szekereket egy-egy pár ló húzta. Használták vadászat, háború során, sőt utazásra is, ahol a sziget céljai ezt lehetővé tették.
Kr. e. 1700 körül romba dőlt a knósszoszi és a phaisztoszi királyi palota. Mindez valószínűleg a földrengések és az azokkal járó természeti katasztrófák következtében történt. Majd újra felvirágzott Kréta. Knósszosz királyai uralmuk alatt egyesítették, s kiterjesztették a politikai befolyásukat Peloponészoszra és Attikára is.
Kréta virágzását 1500 körül a thérai vulkánkitörés zavarta meg, mely óriási pusztítást végzett a szigeten.
A városok nagy része leégett, összeomlott, a flotta elpusztult, a termőföld nagy része időlegesen használhatatlanná vált, s mindez rendkívül gyengévé tette a szigetet. Mindezek ellenére a következő évtizedekben ismét fellendülés mutatkozik. A leletek az újjáépülésről, regenerációról tesznek tanúságot.
Az új időszaknak Kr. e. 1450 körül egy újabb katasztrófa vetett véget. A szigetet megtámadták az akhájok, akik a mükénéi civilizációt képviselték.
Knósszosz vált az akháj uralom központjává, akik új közigazgatást hoztak létre és bevezették a lineáris B írást. Kr. e. 14. század első felében a krétai civilizációt végső csapás érte, s ezt követően többé már nem éledtek újra.
